Villám autónyitás logo

Rólam

Aki hozzád érkezik Budapesten, ha autózár nyitásról van szó…

Szabó Dénes vagyok autóvillamossági szerelő, okleveles autónyitó specialista, oktató és autókulcs másoló.

A Fáy András Közlekedésgépészeti szakközép iskolában, 1994- ben végeztem autóvillamossági szerelő szakon, majd több magánműhelyben dolgoztam, végül 2 évet a Porsche Inter- Autó Pest Kft. – nél. Itt problémamegoldóként sokat tanultam, hiszen azok az autók kerültek hozzám, amelyekkel más szervizek nem boldogultak.

Németországban végeztem az autózár nyitás képzésen Európa legnagyobb ilyen jellegű képzési központjában 2014- ben a Wendtnél.

Autó ajtónyitás Budapest, Szabó Dénes által

2017- ben kezdtem el foglalkozni az autókulcs másolással, ahol a távirányító kódolások mellett az immobibilser tanítása sem jelent problémát. Számítógépes rendszereinket folyamatosan fejlesztjük!

2018– ban az angliai Hickely-nél (a legnagyobb Angol zárszerelő képző központ) végeztem egy 10 napos autózár lakatos, és autókulcs másoló képzést.

2020- tól oktatom is autózár nyitást szakembereknek, és az állami hivatalos szerveknek.

Régen az autók nyitását még a karosszéria lakatosok végezték, de az elektronika fejlődésével mára az autóvillamosság vette át egyre jobban a szerepüket. Most már minden autózár elektromechanikus, a kilincsek csak a manuális vezérlést biztosítják.

Sajnos az ezzel a tevékenységgel foglalkozó cégek, szakemberek  90%- nak autós végzettsége sincs… autózáras végzettsége pedig tudtommal senkinek…

Persze a végzettség még nem jelent hozzáértést feltétlen, de ezt mindenki döntse el maga, mikor autónyitáshoz keres szakembert…

A mai napig több mint 5000 autónyitás áll a hátam mögött…

Hobbiként sziklát mászok, barlangászom, és futok, hiszen sokat ülök az autóban, és valahogy a mozgást is előtérbe kell helyezni.

Zárnyitó képzés oklevele

Hivatalos zárnyitás szakértő oklevele

Autónyitó szakértő

Hivatalos autónyitás képzés oklevele

Autózár szervíz képzés oklevél

Autózár szervíz képzés oklevél

Hívj most! 06 20 575-15-95