Mercedes csomagtartó nyitás – pech, ha nem nyílik

 

 A Mercedes csomagterét nem használjuk minden nap, de amikor igen, akkor nagy szükség van rá – mekkora pech, hogy éppen most nem nyílik! Persze, számíthattál volna rá, hiszen Murphy sosem alszik, de, mint tudjuk, utólag okos az ember. Mit tehetsz most?

 

„A nagybevásárlás eredményeképp körülbelül kétszáz szatyorral a vállamon és a karomon vánszorogtam ki az üzletből, és természetes, hogy ebbe a barátnőm saját szerzeményeit még nem is számoltam bele, amiket mellettem kullogva próbált hősiesen elcipelni a kocsiig. A Mercedeshez közeledve már megnyomtam egyszer a távirányító csomagtér nyitó gombját, majd bepakoltam a szatyrokat, és automatikusan lecsuktam. Kerestem. kulcsom  és rájöttem, hogy a csomagtartóba tettem a szatyrok mellé. Az autó zárva. „Hát Baba, most nagy bajban vagyunk.” – mondtam a barátnőmnek a cabrio mellett állva, szatyrokkal a kocsi körül.”

Peti barátunk történetében a helyzetet súlyosbító tényező, hogy kétszemélyes Mercedes autójukban a csomagtéren kívül nincs hely a bevásárlószatyrok elhelyezésére. Egy négy- vagy ötszemélyes autóban ezt a problémát ideiglenesen kiküszöbölhetnék azzal, hogy a hátsó ülésekre pakolnak, majd hazamennek, és teljes kényelemben elviszik egy szerelőhöz, aki alaposan megvizsgálja az autót. De vajon mit tett így Peti? 

 

Jól választott barátnőt- többet ésszel, ha a Mercedes csomagtartó nyitás a cél

 

Persze, ez csak a személyes véleményünk, és nem (csak) vizuálisan gondoljuk jó választásnak, hanem első sorban a józan gondolkodása miatt. Peti ugyanis, mint minden férfiember, megpróbálta volna erővel rávenni a makacskodó csomagtér ajtót az együttműködésre. Testi adottságainak hála valószínűleg sikerült is volna, de barátnője időben figyelmeztette rá, hogy a törött zárat vagy a sérült csomagtérajtót több időbe és pénzbe telne kicseréltetni, mint amennyit egy egyszerű zárnyitás felőröl.

Megkérte hát kedvesét, igyon valamit, ő pedig megérdeklődi a barátaitól, mit lehet ilyenkor tenni. Peti puffogva ugyan, de elismerte, hogy van igazság a barátnője szavaiban, így hát bontott egy üveg hideg vizet, és megpróbálta elhessegetni a dühös gondolatait a lekésett balatonparti buliról – hiszen mennyien várnak most rájuk!

 

Józanul gondolkodott

 

A zsúfolt parkolóban a többi autót mustrálva elgondolkozott apja régi autószerelő trükkjein, azonban a modern autókat és saját Mercedesét ismerve rá kellett jönnie: ezek már nem azok az egyszerű masinák, amelyeken két perc alatt fel lehet törni a zárat egy hajtűvel.

Legalábbis nem úgy, hogy az később is működjön – például, amikor tíz perccel később vissza is szeretné zárni. Az elektronika, amit annyira kedvel, ebben a nehéz helyzetben éppen az ellensége lett. Barátnője izgatott hangja rángatta ki a velős gondolatai közül: talált egy megbízhatónak tűnő csapatot, akik azt ígérik, egy órán belül ott vannak a helyszínen, hiszen még nem hagyták el Budapestet, és a posztjaik alapján tapasztaltnak tűnnek. „Mégis miből gondolod, hogy ők meg tudják jól csinálni? Ráadásul ilyen hamar, egy parkolóban?” – kérdezte szkeptikusan a barátnőjét, akit azonban nem lepett meg párja ellenséges hangvétele, már készen állt a válasszal. 

 

  • Rengeteg különböző témában és problémával kapcsolatban írtak már jó tanácsokat, és több történet is született róluk, a munkájukról
  • Több ezer esethez hívták már ki őket
  • Éppen azért tudnak bárhol a segítségedre lenni, mert a szerszámaik, műszereik mobilisak és igen széles választékban állnak rendelkezésükre
  • A különböző zárak kinyitása a specialitásuk, ráadásul
  • azt ígérik, nem tesznek kárt az autóban vagy a zárban, igyekeznek úgy dolgozni, hogy a zár később is használható legyen, hiszen tudják, hogy az autó nem csak érték, de szerelem is akár.

Várakozott- és a Mercedes csomagtartó nyitás problémája megoldódott

 

Miután felhívta a megadott telefonszámot és elmondta a problémát, valamint a pontos címet, nem volt más feladata, míg az autó papírjait és a saját okmányait előkészíteni az azonosításhoz. Amíg a szükséges papírokat keresgélte, kezdte optimistábban látni a helyzetüket. Talán, ha tényleg kiérnek egy órán belül (ebben azért kételkedett a pesti forgalmat ismerve), akkor még nincs is veszve az egész hosszú hétvége, talán mégis időben leérnek a Balatonra a barátaikhoz.

Egyedül a zárnyitási folyamat hosszúsága kérdéses még. Vajon miért nem nyílt? Számtalan lehetőség futott végig a fejében, ami a zár makacskodását okozhatta, de belátta: ezt valóban nem tudta volna itt egyedül megoldani. 

Amikor a számára ismeretlen autó leparkolt mellette, egy közvetlen, barátságos emberrel találta szemben magát, aki szemet hunyt a probléma banálissága felett, és megköszönte, hogy házi praktikák helyett hozzá fordultak segítségért. Egy speciális dekódolóval percek alatt kinyitotta, majd biztosította róla, hogy ha a Balatonon is rakoncátlankodna a Mercedes csomagtér ajtaja, oda is szívesen megy segíteni, csupán az egy órás kiérkezést nem tudja garantálni.

Petinek szerencsére később nem volt szüksége a munkánkra, azonban azoknak bátran ajánlotta a segítségünket, akik hasonló, váratlan problémába ütköztek autóikkal. Ha úgy érzed, te is ilyen helyzetbe kerültél, légy olyan, mint Peti – hívj minket bizalommal!

A Mercedes csomagtere zárt, a legtöbb típusnál az ülés kiszedése sem segít, mert mögötte lemez van, így vagy számítógéppel, vagy a záron keresztül nyitható!

 

Mindegy, hogyan zárult be – mi zúzás nélkül kinyitjuk neked!